A titokzatos akrobata

Sora reggel korán felkelt. Lezuhanyozott, felöltözött és megreggelizett. Mindezt kitűnő gyorsasággal, mert tudta, hogy ha nem csipkedi magát, soha nem fog sztárrá válni. Eddig is keményen edzett, és ez a mai nap sem kivétel. Már 6 órája gyakorolt az ugróasztalon, amikor Ken futott oda hozzá:

-Sora! A főnök hivat!

-Igen? Rögtön megyek! Köszönöm Ken! - És Sora azonnal ugrott le az ugróasztalról. Sietve rohant végig a folyosón egészen Kalos irodájáig. Az ajtó előtt megállt, kopogott, és várt, míg ezt a feleletet meg nem hallotta:

-Jöhetsz! – de nem Kalos hangja volt, hanem valaki másé… Sora benyitott és ijedten hőkölt vissza. Az asztalnál Yuri ült kajánul mosolyogva a lányra. A széken Kalos és Sarah foglalt helyet, leverten maguk elé néztek. Sora ijedten beszélt főnökéhez:

-Főnök! Mit jelentsen ez az egész? – Kalos nem felelt semmit. Yuri kárörvendő hangon szólt az ifjú előadóhoz:

-Sora! Mától kezdve én vagyok a főnököd. Sőt, mindenkinek én parancsolok itt, ezen a színpadon!

-Micsoda? –Sora majdnem összeesett megdöbbenésében.- Hogy lehet ez?

-Megvásároltam Kalostól ezt a társulatot!

-Miért tetted ezt Yuri? –tudakolta Sora, közben Mia, Anna, Rosetta, Merion, Jonathan, Leon és May is megjöttek.

-Mit miért tett Yuri? –kérdezte Anna értetlenkedve.

-Sajnos, az, magányügy Sora! Nem tartozik sem rád, sem pedig másra.

-Ezt nem értem. –mondta Sora halkan, azzal kirohant az irodából. Yuri a lány után nézett, aztán tekintetét a most jött kis csapatra helyezte.

-Sora gyenge idegzetű. Ezt ti is láthatjátok. –összeráncolt a homlokkal folytatta- a mai naptól, én vagyok az új főnökötök! Ha nem tetszik, el lehet menni! Nem állok az utatokba, mert akad itt nálatok kiválóbb artista is! –adta a tudtukra keményen az új igazgató. A lányok és Leon megdöbbenve néztek, majd ők is Sora után mentek. Sokáig keresték a lányt, míg végül a szabadtéri színpad falánál ráakadtak. A lány nagyon szomorú volt az irodában történtekért. Merion kedvességgel a hangjában szólt Sorához:

-Minden rendben?

-I...igen…- dadogta a lány.

-Nem úgy nézel ki! –szólt közbe May.

-Igazad van, May, mert nagyon letört vagyok. Én itt már tovább nem tudok maradni így. El kell mennem innen. Muszáj!

-Miket beszélsz? Nem hagyhatsz itt minket! –közli kétségbe esetten barátnőjét Mia.

-Sajnálom. De ha akartok, velem jöhettek!

-Persze! Még szép, hogy veled megyünk! –kiáltották közösen. Leon meg nézett, és halkan mondta:

-Hogy itt hagyjam a színpadot? Lehetetlen! Mégis, úgy érzem, Sophie szólít a lelkem mélyén, hogy menjek! Nem tudom, mit tegyek.

-Sora! –szólította meg a lányt Leon- Én is veletek megyek! „Mi volt ez? Nem is akartam megszólalni! Lehetséges ez? Mintha Sophie szólt volna helyettem!”

-Leon minden rendben? –kérdezte aggódva May.

-Ő… Persze! Ha megbocsátotok, mennem kell!

-Szia Leon! Ha tényleg velünk akarsz jönni, akkor jobb lesz, ha összecsomagolsz ezt-azt. –Mondta Sora a távozó fiú után. Közben a lányok sorban elbúcsúztak tőle.

-Azt hiszem, én is megyek bepakolni. –mondta Rosetta, majd elindult a szállás felé.

-Várj meg Rosetta! –kiált a leendő sztár után May- Sziasztok!

-Igen, persze! Gyere May! Megvárlak! –közben Rosetta lassan megindult. May rövid időn belül utolérte Rosettát. Egy ideig némán mentek egymás mellett, majd May kezdett beszédbe elegyedni a barátnőjével.

-Rosetta! Láttad Leon különös nézését?

-Igen. Olyan volt, mintha szellemet látott volna.

-Egyetértek. Nagyon hiányozhat neki a húga, Sophie.

-Ahogy mondod. De hagyjuk ezt a témát. Téged is megdöbbentett az, hogy Yuri újra „fellázadt” Kalos ellen? Nem tudom mi a baja, de ez már nekem sok. Alig várom, hogy elmehessek innen. Mégis olyan szomorú vagyok.

-Igen. Én is valahogy így érzek. –Közben megérkeztek a szállásra. Elköszöntek egymástól, és bementek szobájukba.

„Vajon tényleg ilyen Yuri? Hogy csak úgy elveszi a színpadot Kalostól? Ez olyan… olyan… olyan elkeserítő! Gondolom milyen szomorú most Sora. Itt kell hagynia az álmát.” Gondolkodott May. Kiment az erkélyre. Egyszer csak, azt látja, hogy Sora és Ken, együtt beszélgetnek a korlátra dőlve. May nem bírta ki, hogy ne menjen le, és hallgatózzon. Ezért lesompolygott. Odabújt az egyik fának a tövébe. Onnan remekül lehetett hallani, hogy mit mondanak:

-Ken! -szólt Sora- Biztos vagy benne, hogy megcsinálod azt a műtétet?

-Igen, muszáj! Mert az álmomhoz, ez is kell!

-Micsoda? Hogy ez is kell? Azt hittem, ez az álmod!

-Nem, Sora! Helyet kellett készítenem az új álmomnak! –pír szökött Ken arcára- Mert az álmom itt áll előttem!

-Ken! –Lassan közeledtek egymás felé. Mélyen a másik szemeibe néztek. Aztán elcsattant egy forró csók. May csak ámult-bámult ezen a jeleneten. Úgy vélte, kár volt lejönni. Aztán Ken folytatta a beszélgetést:

-Sora! Ahhoz, hogy megnyugodjon a lelkem, muszáj lesz végig csinálnom. Aztán meg a te „kis” tanítványod lehetek! Végre.

-Ó, Ken! Annyira sajnálom, hogy eddig nem vettelek észre! Nagyon bánom már!

-Elhiszem! –éppen mikor a mondat végére ért, csörgött a telefonja. A készülékben az édesapja, Ben szólt fiához:

-Ken! Ideje indulni a kórházba!

-Igen apa! Máris megyek! Hol vagy?

-Itt a kapuban! A színpad kapujában! Búcsúzz el Sorától, és menjünk!

-Ő… Oké! Szia! –azzal kikapcsolta a telefonját- Sora mennem kell! Szia! –és megindult az autó elé.

-Várj, Ken! –Szólt utána a lány- Én is veled akarok menni!

-Sora! Sajnálom, nem lehet! Még bekel bakolnod holnapra!

-Az most ráér! A kedvesem mellett van a helyem! Nincs vita!

-Hát jó! –Ken arcára jóságos molyos telepedett – Gyere, ha akarsz! –azzal kézen fogta a lányt. Úgy mentek a kocsihoz. A járműben Ken szülei ültek. A fiú csodálta, hogy miért nincs itt a húga. Meg is kérdezte. Ez volt a felelet:

-A nagyinál van! Sok-sok üdvözletet, és puszit küld! Majd a nagyival elmennek a kórházba kicsit később.

-Rendben. –a kocsi elindult. Sora csillogással a szemeiben nézte Kent. A fiú észre vette ezt, és viszonozta a pillantást. Sora csak most jött rá, hogy tisztaszívből szereti Kent. Közben a szülők is lopva mindig az ifjú párt figyelték. Boldogok voltak, hogy Kennek van egy barátnője, főleg, hogy az a barátnő nem más, mint Sora Naegino. Idő közben a kórházhoz értek. Bejelentkeztek, Ken kapott egy ágyat, és már át is öltözött. Amíg a fiú szülei kimentek beszélgetni a főorvossal, Sora Kennel elegyedett beszédbe.

-Ken! Hogy szereztetek ennyi pénzt?

-Az egész családom hozzájárult. De még mindig hiányzik éppen 1000 dollár. A szüleim éppen most akarják lealkudni.

-Értem. Várjunk csak!

-Mi a baj, Sora?

-Eszembe jutott valami! Várj egy kicsit! Azonnal visszajövök! –azzal Sora elrohant. Az úton taxiért kiáltott, amire nem kellett sokat várni. De a taxi már foglalt volt. May ült benne. Egy perselyt szorongatott. Sora felismerte azt a perselyt. Az övé volt. May kiszállt a taxiból, kifizette, amit kért, és átnyújtotta a megdöbbent lánynak a pénzt. Eközben ezeket a szavakat intézte hozzá:

-Sora! Ne haragudj, de amikor megláttalak téged Kennel, nem bírtam kibírni, hogy ne hallgatózzak! Mikor elmentetek a kocsival, eszembe jutott, hogy talán hiányozhat egy kis pénz, és hogy azt te akarod kifizetni. Úgyhogy taxiba ültem, elhoztam neked! –közölte May Sorával. A lány megdöbbenve állt, aztán egy kivéthetetlen mozdulattal átölelte May. Most May-yen volt a sor, hogy csodálkozzon. De -érdekes módon- viszonozta az ölelést. Közben Sora megszólalt:

-May! Lehet, hogy azt mutatod, hogy utálsz, de én látom a viselkedésedből, hogy a barátnőm vagy! Köszönöm! Te nagyon jól ismersz engem!

-Hát… meglehet –azzal átnyújtotta a pénzt Sorának. Együtt rohantak be a kórházba, végig futva a folyosón, egészen Ken szobájáig. Csak Sora ment be hozzá. May úgy látta jónak, hogy ő inkább kint maradjon. A szobában Sora háta mögé rejtette a persejt, majd csintalan hangon így szolt szerelméhez:

-Ken sikerült lealkudni?

-Sajnos nem. Ezért mindjárt megyünk haza.

-Várj! Nézd, mi van nálam!

-Hah! Hogy lehet! Sora, miért akarod a fizetésedet rám áldozni?

-Talán, mert szeretlek! Ez pont 1000 dollár. Meg is számolhatod!

-Ó, Sora! Nem kellett volna!

-De igen! Most már nem adhatod vissza!

-Hát, jó! Ahogy akarod!

-Akkor szólok a szüleidnek, hogy nem kell menned! –azzal kiment a folyosóra. Ott találta a Robbins szülőket, amint éppen az orvossal beszélgetnek. Sora odasétált hozzájuk, és ezt mondta:

-Elnézést! Ha szabad kérdeznem min beszélgetnek?

-Csak arról, hogy nem lehetne-e az, hogy kevesebbe kerüljön a műtét.

-Értem. Doktor úr, megszabad tudnom, hogy mennyi pénz hiányzik?

-Hát… ő… 1000 dollár.

-Akkor vegyék úgy, hogy ki van fizetve! –azzal átnyújtotta a persejt a tartalmával együtt az orvosnak. Ő átszámolta. Pont 1000 dollár volt. Az orvos jóságosan nézett a csodálkozó szülőkre, majd e szavakat intézte hozzájuk:

-Akkor holnap 20:00-kor tartjuk meg a műtétet! Addig még egy-két vizsgálatot meg kell tenni. –azzal elment. A szülők hálásan néztek Sora dió barna szemeibe.

-Nem is tudod, Sora, hogy mennyire hálásak vagyunk neked.

-De, higgyék el, hogy tudom! Hogyha a szemükbe nézek, látom.

-Ó! Még egyszer hálásak vagyunk neked. Jaj, már ennyi az idő! Sajnos mennünk kell! Kérlek, vigyázz még egy kicsit Kenre, hogyha megkérhetnénk.

-Szívesen! Persze!

-Köszönjük. Akkor még elköszönünk Kentől, és megyünk. –bementek a fiúhoz, aki az ágyban olvasta az artisták oktató könyvét.

-Ken! Légy jó! Sora még itt marad egy darabig. Szia!

-Sziasztok! Holnap reggel találkozunk!

-Persze drágám! Szia! Készülj fel, pihend ki magad, mert holnap lesz a műtéted!

-Ő… Tényleg? Hogy sikerült meggyőzni az orvost?

-Majd Sora elmondja! Szia!

-Jó. Sziasztok! –azzal búcsút intett szüleinek, majd így folytatta:

-Akkor elmondod nekem, hogy hogyan történt?

-Persze! –majd töviről-hegyire elmesélte a történteket. Ken a végén csodálattal nézett szerelme szemeibe. Sora viszonozta a pillantást. Hosszasan nézték egymást, míg May meg nem törte a csendet.

-Ha-hó! Szerelmes pár! Sora, már lejárt a látogatási idő! Búcsúzzatok el egymástól, és irány haza!

-Ő… Jó. –majd közelebb hajolt Kenhez, és megcsókolták egymást. Elköszöntek egymástól a legnagyobb szerelemmel (kivéve Mayt), és a lányok elhagyták a kórház falait. Út közben nagyon hallgattak, végül Sora törte meg a csendet.

-May! Miért leskelődtél utánunk?

-Hát… Nem tudom. Csak mérhetetlenül nagy volt a kíváncsiságom, hogy ti ketten miről társalogtok. Gondolom, most haragszol rám.

-Ha-ha! Dehogy haragszom! Örülök, hogy így történt. Mikorra visszatértem volna, a pénzel, már rég elkéstem volna. És Ken nem tudott, volna itt maradni.

-Látom, nagyon szeretitek egymást.

-Igen. Csak most jöttem rá, hogy mennyire szeretem őt. Eddig olyan vak voltam, hogy nem vettem észre őt, pedig mindig segített nekem. Oda volt értem, és én meg voltam olyan hülye, nem vettem észre!

-Jaj, fejezd már be! Nem akarom tovább hallgatni, hogy te mennyire ostoba vagy, pedig én pontosan tudom, mennyire vagy te ostoba.

-Mi? Ezt hogy érted?

-Úgy ahogy mondtam! –amíg így beszélgettek, már el is hagyták a szállás kapuit. Felnéztek az erkélyre, és Rosettát találták ott. A lány elmélyülve nézte a kék eget Fantom kíséretében. A Rosetta is észrevette őket, és elmosolyodott. Lekiáltott hozzájuk:

-Sora, May! Hol voltatok? Fantom meg én csomagoltuk be nektek a cuccokat!!!

-Szia Rosetta! Köszi! –válaszolt neki May, aztán Sorára nézett, hogy ő is köszönje meg. De Sora köszönettel teli tekintete helyett csak tágra nyílt szemeket és „leputtyant” szájat vélt felfedezni, amiből kilátszott a lány foga fehérje. Hosszasan ezt a pózt tartotta Sora arca, mikor végre megszólalt:

-MICSODA??!! Hogy Fantom is ott volt??!! Ez nem lehet igaz… nem, és nem… hogy ő is ott volt!! Ugye csak viccelsz Rosetta?

-Ő… nem. Miért kérded?

-Hogy miért? Csak azért, mert… mert… látta a fehérneműimet!!!!!

-Ja! Megnyugodhatsz! Fantom mestert ismerve megkötöztem, és a szemét is letakartam. Ahogy te tanítottál! –azzal egy gyönyörű mosolyt küldött Sora felé.

-Ó! Jaj, de jó! Hálás vagyok neked Rosetta! Várj, mindjárt megyünk föl!

-Oké! Megvárlak titeket! –és a két lány alakja az éjszakában futni látszott, egyenesen az ajtó felé, majd egy ajtó nyitódó és csukódó hangjával együtt eltűnt. Rövidesen a három barátnő az emeleten, Rosetta erkélyén találkoztak újra. Beszélgetni kezdtek az éjszaka homályában, miközben a tenger zajos hullámait figyelték.

-Sora! –kezdte a beszélgetést Rosetta- Hol voltatok?

-Hát, én csak kent kísértem el a kórházba.

-Értem. És te, May?

-Én meg Sora után mentem. Őt ismerve gondoltam, hogy itt felejti majd a pénzt, amit Kennek akar adni.

-May! Úgy beszélsz rólam, mint ha itt sem lennék. –törte félbe May beszédét.

-Jaj, hagyd már abba.

-Ne veszekedjetek! –kiabált rájuk Rosetta haraggal a szemeiben. A két lány meglepődött barátnőjük hirtelen viselkedéséért, de a feszült pillanatot egy jóízű nevetés váltotta fel. A barátnők annyira jót mulattak, hogy szegény Sora nevetőgörcsöt kapott. A lányok nem tudtak szegényen segíteni, így Annát, és Miát is felverték, Sora kacagásával. Mia, és Anna ilyedten rohant Rosetta erkélyére, de amikor odaértek, látták, hogy semmi ok sincs az aggodalomra. Már Sora is kezdett megnyugodni, mikor a lányok odaértek.

-Jaj! Ti még nem alszotok? Annyira megijedtünk, hogy valami gond van! Inkább ti is feküdjetek le, mert holnap korán kell kelnünk!

-Bocsi, hogyha felébresztettünk titeket! –Rosetta közben a fáradsága miatt ásít egyet, amit később 4 ásítás követ.

-Azt hiszem, jobb lenne lefeküdni! –szólt közbe May.

-Igen, az lenne a legjobb. -helyeselte Sarah.

-Igen… Sarah! Hogy kerülsz ide? –kérdezi meglepődve Mia.

-Csak ugyanúgy, ahogy ti is. Bejöttem az ajtón.

-Huh. Na akkor én megyek aludni! Jó éjt! –búcsúzik Anna.

-Igen, sziasztok! Mindenkinek jó éjszakát! –azzal Sora, Sarah, Mia, Anna, és May kikullogott bágyadtan Rosetta szobájából. Ekkor hatalmas csend lett. Ezt a szótlan időt Fantom törte meg:

-Rosetta! Ideje lenne lezuhanyozni! Nem?

-De! Fantom mester! Ide hozna nekem egy kendőt, és egy jó hosszú madzagot?

-Persze. Tessék. –és átnyújtotta a kellékeket. Rosetta nem csak a cuccokat fogta meg, hanem Fantomot is, aki nagyon megijedt, és kiabálni kezdett. Rosetta csak a semmibe nézett, és úgy kötötte össze a jós bajnokot. Fantom észrevette, és magában e szavakat „hangoztatta”:

-Vajon mi baja lehet? Mint aki transzban van. -Mikor ezeket gondolta, Rosetta már a fürdőszobában volt, és zuhanyozott. A fürdés után lefeküdt, és mély álomba zuhant rövidesen. Az nap éjszakán Sarahnak rettenetes rémálma volt. Azt álmodta, hogy Yuri belészeretett, és Kalossal párbajoztak a lány kegyeiért. Egy hasadék szélén mérték össze párbajtudásukat. Igazi kardokkal vívtak. Egyszer csak Yuri piszkos stratégiát eszelt ki. Kalost kiszorította a szikla szélére, és lelökte. Sarah összeesett bánatában a helyszínen. Mikor felébredt (még álmában), Yuri karjaiban találta magát. A fiú éppen elveszni készült a lány szemeiben. Sarah nem bírt az erős karok közül kiszabadulni, hiába kiabált, „vonaglott” csak még jobban szorította Yuri a kedvesét. Aztán jött Leon, és Yuri letette a földe szerelmét, aki a szakadék szélére csúszott. Sarah levetette magát a mélységbe, azért, hogy a másvilágon együtt lehessenek. De nem így történt, mert zuhanásközben ismét elvesztette az eszméletét, és mikor felébredt, a saját ágyában találta magát. Nagyon rosszul volt, ezért átment szerelméhez, Kaloshoz, akinek elmondta rémálmát. A fiú hallgatta, aztán átölelte kedvesét és egy csókot nyomott a szájára.

-Ne félj Sarah, ez soha nem történhet meg! -Azzal egymást ölelve elaludtak.

Másnap reggel Marion ébredt fel elsőnek a hét barátnő közül (Marion, Sarah, Sora, Mia, Anna, Rosetta, May). Izgatottan készült el a reggeli rituáléval, és rohant a lányok szállása felé. Meglepődve látta, hogy még senki sincs az ebédlőben. Gyorsan felfutotta lépcsőn egyenesen Anna szobájába. Hangosan kiabálni kezdte, hogy:

-ÉBREZTŐ HÉTALVÓ! 6 ÓRA! IDEJE FELKELNI! GYERÜNK! NE VÁRASD MEG A FOGKEFÉD! –miután meggyőződött róla, hogy Anna vette a lapot, és hogy elkezdte ő is a reggeli rituáléját, folytatta az ébresztést Mia szobájában. Azután következett Sora, May és Rosetta. Mikor már mindenki az ebédlőben fogyasztott, Rohant Jonathanért, aki már várta őt a medencéjében. A hosszú reggeli után ideje volt indulni. Felkeresték Katyt, aki boldogvolt, hogy újra átadhatja a lakást a lányoknak. Sokáig kerestek munkát, de aztán mégis találtak. Egy kórházban kellett szórakoztatni a gyerekeket, felnőtteket, és ezért jól meg is jutalmazták őket. 3 hónapig ez volt a munkahelyük, de hála Yuri jótettének, ki kellett szállniuk. Azután feladtak egy hirdetést. Erre csak egy cég válaszolt, aki akrobatikai cuccokat reklámozott egy vidámparkban. Persze meg kellett tanulni mindegyiket helyesen használni, de nem foglalt sok időt. Mindig sikeresek voltak, míg nem egy nap a főnökük bejelentette, hogy ha nem álnak elő valamilyen új számmal, kirúgja őket. Próbálkoztak más, és más darabokkal, de sajnos nem sikerült. Sora keseredettségében felhívta szerelmét, Kent, akit amúgy minden nap felhívott. Beszámolt neki, hogy aznap mi történt. Ekkor Kennek remek ötlete támadt, de nem akarta elárulni kedvesének a mentő ötletet. Részvéttel a hangjában elbúcsúzott tőle. Még aznap este el kellett valahova mennie… Másnap, eljött a szereplés órája. Amikor a főnökük meglátta ugyanazt a mutatvány éktelen haragra gerjedt. Már éppen úton volt, hogy szétcsaphasson a csajok között, amikor megláttak egy idegen előadót. A mutatványai lélegzetelállító volt. Amikor a tömeg fölött ugrott, megfogta Sora kezét, és vele kezdett el mutatványozni. A főnök csak úgy repdesett az örömtől, amikor ezt meglátta. Az előadás végén mindenki a titokzatos előadóról beszélt. Azt találgatták, hogy vajon ki lehet. Mindenki arra jutott, hogy Leon az. De Sora nem volt biztos benne, hogy tényleg ő az. Elhatározta, hogy meglátogatja, Leont. A fiú éppen saját edző termében gyakorolt, amikor Sora beállított hozzá.

-Leon! Figyelj! Hol voltál ma délelőtt?

-Gyakoroltam miért?

-Ő… Semmiért, csak kérdeztem.

-Ha nem hiszel nekem, kérdezd meg a többieket!

-De, hiszek neked. Akkor szia! -Azzal visszaindult. Egész éjjel ezen gondolkodott. Aztán eszébe jutott a megoldás. Végre megnyugodott. Örömmel a szívében elaludt. Másnap ugyan így történt. Mikor az akrobata felkapta Sorát a levegőbe, a lány beszélgetni kezdett vele.

-Figyelj! Ki vagy te? Ha elárulod, kapsz tőlem egy forró csókot!

-Sajnálom hölgyem, de nem lehet!

-De miért nem?

-Mert már úgy is tudod, Sora!

-Tényleg! Hogy te milyen jól ismersz, Ken! –azzal önelégült mosolyt küldött a fiú felé. A maszk miatt nem láthatta, hogy Ken mit válaszolt rá, de elképzelte, hogy valami hasonló vidám kifejezés ült az ő arcán is. Aznap sokkal jobb volt az az előadás, mint máskor!

Még azon a napon este, Sora és Ken, találkoztak.

-Ken! Emlékszel még az ígéretemre?

-Igen! Azt ígérted, hogy kapok tőled egy csókot!

-És én nem szeretek másoknak tartozni.

-Én sem. –azzal egyre közelebb kerültek egymáshoz, és elkezdtek csókolózni. Hosszú ideig tartott a jelenet. Utána felmentek Ken lakására, és Sora ott aludt nála… Reggel viszont visszatértek a többiekhez. A lányok kíváncsian nézték őket, ahogy mindent eggyütt csináltak. Eggyütt ebédeltek, eggyütt gyakoroltak sőt, még eggyütt zuhanyoztak is. Egyik nap, mikor éppen sétálgatnak elmentek a Kaleido színpad előtt. Yuri észrevette őket, és így szólt hozzájuk:

-Sziasztok! Gyertek vissza, mert szükségem van rátok!

-Dehogy megyünk! mi jól érezzük magunak ott ahol felléphetünk. Nem kellesz te nekünk!

-Az lehet, hogy én nem kellek, de te nekem igenis kellesz! -azzal megfogta Sora karját olyan erősen, ahogy csak tudta. -Muszály visszajönnöd! Muszály! Gyere velem, ha nem akarod, hogy a kis színpadod csődbe jusson!

-Dehogy megyek! Ez már nem az én színpadom!Eressz

el!

-Nem nem eresztelek el! Mert szükségem van rád! -a szemében őrült pillantás lett, és észre sem vette mögötte Kent, aki már felhúzta az álruhályát, és egy banánt szegezett Yuri fejéhez, hogy a fiú azt hihesse, hogy pisztollyal fenyegetik. A fiú be is dőlt ennek, elengetde Sorát, aki, mikor érezte, hogy a szorító kezek megenyhülnek kitépte magát Yuri karjaiból. A fiú tett pár lépést előre, megfordult, és kiverte a kezéből a banánt.

-Háh, csak nem hiszed, hogy egy banánnal lefegverezhetsz? -azzal neki ugrott kennek, és elkezde volna püfölni, ha nem ugrott volna el onnan. Közben Sora feszülten nézte a viadalt, ami az ő kegyeiért volt. Yuri mindig ütni-vágni akarta volna ellenfelét, de az egy ügyes mozdulattal vagy kitért előle, vagy pedig alácsúszott, és a hasába vert egyett. Amikor Yuri sarokba szorította Kent, elővett egy pisztolyt a zsebéből, és célbavette Ken szívét. A fiú barátnője kétségbe esetten nézett jobbra-balra, míg megakadt egy vázán a szeme. Gyorsan kifizette, és Yuri háta mögé lopódzott. Amikor hallotta, hogy Yuri kibiztosította a pisztolyt, akkor gyorsan fölemelte a vázát, közben jelezve szerelmének, hogy ugorjon el onnan, és fejbe verte a fiút. Yuri ájulva esett össze a vázának köszönhetően. Közben lött a pisztollyal, mert meghúzta a ravaszt. De amiért Ken már elment onnan, nem történt semi ban Közben kihívták a rendörséget, aki megbilincselve vitte el az ájult fiút. Felébreztették, kivallatták, és 2 év közmunkára ítélték. A fiatal pár egymást szorosan átölelték, éreztetve szerelmükkel, hogy ő a legfontosabb nála a világon. (Persze a családjukkal eggyütt.) 

-Sora! Nagyon féltettelek!

-Igen, én is Ken! Azt hittem, bajod esik!

-Én mindig tudtam, hogy ha bajba kerülök megmentesz! -mondta Ken, miközben kitekeredett Sora karjaiból, mélyen a szemébe nézett, és hosszan, forrón megcsókolta. Azzal felemelte Sorát, és felvitte a lakására. Mind a ketten égtek a vágytól, hogy egymáséi lehessenek. Aztán levetették ruháikat, lefeküdtek az ágyra, és már kezdődhetett is a kényeztetés. Halk sikolyok, és üvöltések keveredtek az éjszakában. Aztán fáradtan, de boldogan, egymás karjaiban elaludtak.

     The End